kihívás: eladó, kacsalábon forgó kastély, kalapács2014.05.13. 21:54, ginna
Az eladó néni csendesen baktatott hazafelé az esti műszakból a gondolataiba mélyedve. Fáradtan sóhajtott egyet, amikor a munkájára gondolt. Nem könnyű egy éjjelnappaliban dolgozni a belváros közepén, pláne, hogy ma is, mint általában minden péntek éjjel, csak lerészegedni vágyó fiatalok tévedtek be a boltba, hogy megvegyék a legolcsóbb bort, azt is ásványvízzel keverik be. Az eladó néni alig bírt a másnap reggelére gondolni, hiszen három óra múlva már kelhet is fel, hogy másodállásban pincérkedjen egy lepukkant helyen olyan ételt felszolgálva, amihez még szűkösebb napjain se nyúlna hozzá, még a kisujjával sem.
De nincs mese, valahogy fenn kell tartania magát. Persze fiatal korában nem épp így képzelte el az életét. Nagyra törő vágyai mára semmivé foszlottak. Hol van már az a sok terv, az a sok ambíció? A dolgok sose úgy alakulnak, ahogy azt az ember eltervezné. Az iskolában oly sokszor emlegették azt a tipikus ház-metaforát, tudjátok, hogy nem lehet a tetővel kezdeni, először biztos alapok kellenek, azokra lehet csak építeni az életet. Ő azonban most, hogy lassan eljár fáradt feje fölött az idő, egyre inkább úgy érezte, hogy az élet nem olyan egyszerű, mint egy sima ház, inkább olyan, mint egy kacsalábon forgó kastély, aminek hiába van meg az alapja, amikor az megállás nélkül forog körbe-körbe, és na! amellé aztán odaállhatsz egy kalapáccsal a kezedben, hogy nekiláss az alapjaidra építeni, mert az égvilágon semmi nem fog úgy a helyén maradni, ahogy kellene.
Szegény eladó néni bizony sokat csalódott az Életben. Időközben hazaért, és közönyösen benyomta a televíziót, hogy ne a némaságba kelljen elaludnia. Unottan vett elő táskájából egy cetlit, ahogy minden este, és befészkelte magát az ágyába a képernyővel szemben.
Aztán hatalmasat sikított, mikor rájött, hogy a tévében dumáló manus tulajdonképpen egy másodperce közölte a kihúzott lottószámokat, melyek ott díszelegtek a remegő kezében tartott szelvényen.
|