Hetek óta várok erre hülye utazásra, erre beteg leszek. Hát szép, mondhatom. Lemaradtam öt témazáróról. Az életkedvem a fellegekben van, feltéve, hogy azok elköltöztek a föld mélyére. Nem baj, erős vagyok, és kitartok, holnap felkelek hajnalban hogy magamba tömjek reggelire egy maréknyi gyógyszert, és még a buszindulásra is időben odaérjek. Addig meg alszom, meg ööö nézem az Astro Showt, vagy valami. Ma elkaptam hatvan másodpercet ezen csodálatosan inteligens műsorból, legalább olyan intelligens volt, mint a legújabb mosópor. Életenergia meg minden; vágod. Felhívod a fehéringes pasast, valami Lali mestert, bár nem értettem pontosan a nevét, az emelt díjas hívás csupán egy kisebb vagyon, de hát energiaáramlás! Tisztára megéri! Aztán Lali mester a keresztneved és az életkorod beleírja egy kis gyertyába. A kis gyertyát meggyújtja a nagy gyertyánál. Aztán a kis gyertyát oda cseszi az előtte lévő tálcára, megdícséri Máriát, aki ötven éves, és felemeli a tenyerét a kamera felé, hogy nagyon jól mutassa minden nézőnek, honnan is jön az energia. Mária bizonyára bízik Lali mesterben és az energiaáramlásban, és elégedetten teszi le a telefont, én meg lezsibbadt fejjel kapcsolom ki a tévét még mielőtt elkezdene folyni a nyálam, mert eszembe jut, miért is nem szoktam nézni ezt a rohadt dobozt. Kíváncsi vagyok egyetlen délelőtt alatt mennyit csúszik a műsorvezető IQ-jának az értéke; mert én már néhány másodperc után mínuszban vagyok.
A buta lázamra meg estig ráijesztek valahogy, hogy lejjebb menjen. Pláne, hogy azt hiszem, kicsit túlstresszelem a dolgokat, ami nem igazán mozdít a gyógyulás útjára.

(de tudok eszkimóiul. tavungaaaa!)