Az élet zajlik.

Sosem folyik. 

Zajlik.

Ez a szó a zümmögésre emlékeztet. Zsong, zizeg, zajong, aztán elhallgat, mert valaki más fülébe dúdol. Talán sosem tér vissza hozzád. Vagy talán épp a fényes belépőjét tervezgeti.

De soha, soha, soha nem tudod előre, hogy mit forgat zavaros fejében.

Zajlik az élet. Felveszem batyum, és megyek, indulok, mert nem akarok lemaradni róla.

Hallani akarom, ahogy dúdol. Nem azt, ahogy valaki másnak, hanem azt, ahogy nekem. Szeretném, ha megtalálna a hangja, mert többé már nem keresem kétségbeesetten: akkor menekül.

Az élet zajlik. De hol énekel?

"Ki a csillagokért égig nem ért, az soha nem élt."