Csukott szem. Mély, lassú lélegzet. Kiüríteni a gondolatokat a fejemből. Elhessegetem a szemem előtt megjelenő képet, melyben nincs jövőm. Melyben megkérdőjelezem minden múltbeli döntésem. Melyben elsüllyednék a föld alá. Melyben reggelente kukásként dolgozom. Melyben mégcsak diplomám sincs, amit elégethetek, ha nincs pénzem fűtésre. Melyben nem látok előre a következő percnél tovább, mert sötétség az egész kép nem más, mint egy hatalmas sötét folt. Kimondom: kétségbeestem. Na és? Nem vagyok szuperhős. Semmiben sem emelkedek ki. Nem nyerek versenyeket. Nincs különleges tehetségem. Néha elszörnyedek a saját szürkeségemtől. Annyira könnyű kicsinek éreznem magam az univerzum hatalmasságában. Mégis ki vagyok én, hogy megváltoztassam a világot? Egy rohadt senki. Nem vagyok nagy dolgokra hivatott, nem keveredtem életveszélyes kalandokba megmentve egy nemzet életét - és nem sok esélyt látok arra, hogy mindez a jövőben bármikor is megtörténjen. Elsüllyedek az emberek tengerében. Nem kapok levegőt. Annyira nincs jövőm, hogy képtelen vagyok lélegezni, nem jut elég oxigén az agyamba, és a tehetetlenség maga öl meg. Szépen, lassan. Ahogy a méreg árad szét az ereidben.
Csukott szem. Mély, lassú lélegzet. Kiüríteni a gondolatokat a fejemből. Van nekem jövőm. Talán egy másik életben.