A hiány egészen új dimenzióit ismertem meg. Szeretném leírni, ahogy kavarog, hogy mit érzek, vagy hogy miként élem meg az életet, de ez többé már nem ilyen egyszerű. A szavaknak erejük van. Félelmetes, mennyire. Az emberek manapság nem beszélnek, nem nyitják ki a szájukat, csak köpködnek a világba, és én néha annyira szeretnék ettől az egésztől távol, elszigetelve létezni.

Néha elképzelem, hogy milyen érzés lehet semmissé válni. Csak egy múló, végtelen pillanatra. De abban a percben én lennék az örökkévalóság. Megszűnne a testem és a tudatom, a szemed sarkából látnád, hogy ott sétálok az utcán, aztán fel sem fognád, olyan gyorsan történne, hogy atomjaimra hullok szét. Egyszerre lennék ott mindenütt, miközben sehol nem vagyok. Minden porcikámban érezném, átadnám magam neki, meghunyászkodnék a sötétség előtt, táncra perdülnék a homályos képzeletem szülte fénysugarakkal, hogy aztán azok is kicsússzanak nem létező kezeim közül. És ez a parányi fény lenne az utolsó emlékem, a világosság, mely maga is kihuny a tudatom halálával.
Semmivé lettem. 

De csak egy pillanatra. Az örökkévalóságot olyan gyorsan ízlelném meg, hogy pislognál egyet, én meg két lépéssel arrébb már folytatnám a sétát, mintha mi sem történt volna, mire te meggyőznéd magad, hogy csak képzelődtél. De én érzem minden sejtemmel, hogy megtapasztaltam a semmit. Eltűnődök, hogy vajon ha örökre így maradtam volna, feltűnne-e bárkinek is? Ha választhatok, akkor visszatérek-e?

Azt hiszem, igen. A szívem most először talált otthonra ebben a világban, még akkor is, hogyha oly sokszor érzem magam átutazónak a helyeken, ahol megfordulok. A hiány új mélységei értették ezt meg velem. Szeretnék néha az örökkévalóságban élni, de semmit nem szeretnék annyira, mint teljessé lenni ebben a testben, ezekkel a nevetséges, kisszerű korlátokkal, amik mind a képzeletem útját állják. Nem vagyok egyedül. Először hiszek ebben a korábban hihetetlen dologban, ám nem tudom elmondani, hogyan. A szavak nem vesztek ki belőlem, csak... annyira nehéz kimondani. Vizet tartok a markomban. Gyakran nem találom a helyem.

De mindig, amikor a Te kezedet fogom, otthon vagyok.