http://www.iosephinum.hu/index.php?page=cikkek&op=show&id=8355

Mit szólsz hozzá?

Vonz az a szoba. Nem úgy, mint a gravitáció, mert semmi természetes nincs abban, ahogyan húz maga felé. Olyan inkább, mint a mágnes. Én pedig nem teszek ellene semmit, csak hagyom, hogy magába szippantson. Ez az én fekete lyukam. A szentély, vagy inkább kripta, minek ajtaján hónapokig nem léphetek be. De most itt a nyár, volt egy béna mondvacsinált indokom, és azóta szinte itt élek. Ha voltál már úgy a gödör alján, ahogy én, akkor pontosan tudod, hogy hiába másztál fel rég a tetejére; mindig tudatában vagy a hátad mögött átongó szakadéknak, és időnként egy fuvallat is épp elég, hogy visszaess. Hát, itt vagyok én, visszaesve a pofámra, vagy a zsírpárnáimra; nem tudom eldönteni. Néha gondolok rá, hogy hát persze, kell az ilyen, és az emlékekben is el kell merülni néha, de az a baj, hogy én nem merülök, hanem fuldoklom, és valójában nem látogatok meg egyetlen emléket sem, csak két dolgot látok: az ürességet. A fájdalmat.

De mint mondtam, voltam már fent is. A mostani lentem is csak átmeneti. Majdcsak kiheverem.

Mit szólsz hozzá?

Hogy mit csinál egy normális ember, amikor két öklömnyi lepke berepül a szobájába?

Gyere kicsi lepke, énekelek neked, Disney hercegnő vagyok, megmutatom a hazautat, gyere csak, ez a gyufásdoboz elvisz majd a szabadba a családodhoz, és végre szabadon szárnyalhatsz...

És mit csinálok én?

ÚRISTEN meg akar enni segítség hol a légycsapó félek leütni hozom a porszívót basszus a plafont nem érem el MEGMOZDULT MIÉRT REPÜL ÖSSZE-VISSZA jézusom ketten vannak meg akarnak enni és két irányból támadnak senki nem hallja a sikolyom apa alszik de a szomszédokat már biztos felkeltettem de nem segítenek akkor hívjuk fel az egész rokonságom hátha száz kilométerről segít valaki uramisten de félek kupi a szobámban biztos találnak bunkert főhadiszállásnak akkor kimegyek lekapcsolom a villanyt hátha kijönnek a folyosóra a fényre majd alszom a szomszéd szobában de baszki a könyvem a szobában maradt.

Mit szólsz hozzá?

hckjflshgrrghftrzbmnkltsxlktzrfghvcf.

Tudod, mit? Ha? Tudod, mit? Nem? Nem tudod? 

Mert én se.

Mit szólsz hozzá?

A csalódás mérges kígyója kúszott be a bőröm alá. Napok óta ott van. Táplálkozik a véremből, és lassan ható mérget csepegtet a gondolataimba. Falat emel elém, közénk. Nem én állítottam; hanem te. Te engedted szabadjára a csúszó-mászót is, kinyitottad a ládikáját, és szépen mosolyogtál vissza méregtől csepegő fogaira. Ez az egész nem az én hibám, mégis úgy tűnik, hogy nekem fáj jobban. Mert te észre sem vetted, hogy fenevaddá lett az általad oly nagyon dédelgetett ölebed. Úgyhogy tudod mit? Hagyom, hogy felfaljon az, amit teremtettél. Talán akkor meglátod, mit tettél, és rájössz arra is, hogy ezúttal nem tudod másra kenni a balhét. That's completely on you, my friend.

Mit szólsz hozzá?