Gyűlölöm, hogy egyetlen napig nem vagyok internet-közelben, de ezalatt az egyetlen nap alatt összedől a világ. Köszönöm szépen.

When you are a little girl, beeing a teenager seems like this big adventure you can't wait to begin. You imagine falling in love with the boy next door, getting a letter from Hogwarts, finding a hidden castle in the woods, and being a smart, brave main character of a book you never want to stop reading. Life is still full of potential. And you slowly grow up, turn thirteen, forteen, and you are still waiting for your first kiss after your prince has defeated the evil dragon that keeps you locked inside a tower. But the steering wheel is not in your hands - at least not the way you expected to. Nothing magical happens, because you go to school, and have many things to do, you are too busy with gossiping about classmates, you suddenly want to use makeup, wear fashionable clothes, and be someone you are not. Nobody tells you it's not right. This thing you cannot actually explain with words lingers there as you breath. And just before it has eaten you alive... you open your eyes to see that you are an adult now.

Rudolf az élet dolgain gondolkodott a szán előtt állva a többi rénszarvas mellett.

Eszébe jutottak magasztos, és kevésbé magasztos dolgok is. Például, hogy az embereknek sokkal könnyebb az ujjaikkal számolni, míg ő a patáival négy után mindig megakad. Vagy hogy mennyire imádja a manók pinduri kis sapkáját, azokkal az édes bolytokkal a végükön. Tavaly tett is az agancsára egyet-egyet, de amint elindultak az ajándékok kézbesítésére, a menetszél egyből lefújta őket a helyükről – mit sem törődve a tükör előtt eltöltött keserves órával, míg a tökéletes beállítással küszködött. Utána persze két dühös manó haragjával is szembe kellett néznie, akiknek rejtélyes módon egy váratlan légörvény keltette fekete lyukon keresztül tűnt el imádott fejfedőjük. De idén! Na majd idén! – Nagy reményekkel a szívében sóhajtott nagyot a piros orrú rénszarvas, büszkén kihúzva magát, két induri-pinduri manósapkával az agancsán, melyeket befőttes gumival rögzített halálbiztosan a helyükre.

Valahol itt tartott a gondolataiban, amikor észrevette, hogy a nagy várakozás közepette a mögötte álló rénszarvasok már egy golyóstollat is elővettek, és azzal kezdtek el oldogatni egy, a látszólag semmiből előkerülő sudoku-magazint. „Micsoda fráterek” – gondolta, miközben észrevette a sietős léptekkel feléjük tartó nagy hasú, piros ruhás alakot.

- Hát itt meg mi történt? – kérdezte a Mikulás, szavait láthatóan Rudolfnak intézve, aki azonban mély gondolatai mellett egészen megfeledkezett a szituációról, amely várakozásra késztette őt, és a többieket. – Mi ez a felfordulás? Pillanatokon belül indulnunk kell!

- Az a helyzet – válaszolta a rénszarvas –, hogy megpróbáltuk lehozni a szánt a padlásról, de sajnos megakadtunk a lépcsőfordulóban.

- De Rudolf… – mondta mosolygósan fehér szakálla alatt a Mikulás – miért nem repültetek?

„Hát persze! Tudtam, hogy legutóbb sokkal egyszerűbb volt!” – gyulladt fel a képzeletbeli villanykörte Rudolf agancsai felett. Most, hogy a nem várt akadályt ilyen könnyen legyőzték, a puttony felkerülhetett a szánra, a szarvasok eltették a sudoku-magazint, és minden készen állt.

De a mondat, ami igazán bearanyozta Rudolf napját, amit a Mikulás neki intézett közvetlenül indulás előtt, így hangzott:

- Csinos az agancsod!

Rudolf orra sose világított a boldogságtól olyan pirosan, mint ezen a karácsonyon.

"Jó lenne lerészegedni, és összeházasodni."