Néha-néha eszembe jutott az a beszélgetés. De ahogy oly sok minden az évek során, ez az emlék is elhomályosult idővel. Tudjátok, azon a "nem tudom, hogy megtörtént-e, vagy csak álmodtam valamikor"-féle módon. Aztán ma a boríték kiesett a postaládából, és tizenöt hosszú év eredménye volt a kezemben lévő papíron. Az emlék újra előkerült, és jobban megilletődtem, mint kellett volna. Érdekes, milyen meglepetést tudnak okozni még azok a dolgok is, melyek nem jönnek teljesen váratlanul. De ez is annak a része, tudjátok, aminek a bizonyos nagy betűs Élethez van köze, meg ahhoz, hogy két napja papírt szereztem arról, hogy érett vagyok, ami így szó szerint természetesen nem igaz, de, értitek, na. Hosszú ideje először lélegeztem fel egy pillanatra. És tudom, hogy tartozom Neked egy beszélgetéssel. Ezúttal pedig nem szegem meg az ígéretemet, komolyan gondoltam, amikor megígértem magamnak, elmegyek hozzád. Remélem, hogy büszke leszel majd rám.