Amikor kicsik vagyunk, nincs más vágyunk, mint felnőni. A felnőttek azt csinálnak, amit akarnak, a gyerekek meg azt csinálják, amit a nagyok akarnak hogy csinálják - és az nem olyan buli. Folyton felfele tekintve elképzeljük, mi mindent tennénk másképp, és hogy az milyen jó is volna. Aztán felnövünk, és rájövünk, hogy döntéseket hozni nem is olyan egyszerű. Hogy lehet ezt magtanulni? Olyan, mintha bármit teszel, az végül mindig rosszul sülne el. Lehet egyáltalán helyesen csinálni? A válaszutak ritkán egyértelműek. Viszont felnőttként muszáj meghozni őket, és ilyenkor látod, mennyivel egyszerűbb volt régen felelősségek nélkül élni... De mi van most? Hm? Tinédzserként megrekedtünk valahol. Nem vagyunk se felnőttek, se gyerekek, mi legyen hát? A felnőttek az egyértelmű dolgokban gyerekként kezelnek minket, ami vérig sértő tud lenni. Szabadságra van szükségünk, amit képtelenek megadni úgy, ahogy szeretnénk. Bezzeg a komoly dolgokban! Elvárják, hogy felnőttként viseljük a dolgok súlyát - helyettük. Fájdalmas dolog felnőni, mert nem tettethetjük tovább, hogy a világ nagyszerű hely. De csakis tinédszerként látjuk, hogy a felnőttek valójában kétségbeesett gyerekek, akik maguk sem tudják, mi a helyes... és a dolog, amit meg kell tennünk, az az, hogy mi másként nézünk a válaszutak felé. Senki más nem fog megtanítani rá, hogy viseld a felelősséget, úgyhogy emelt fővel tedd azt, mert máshogy nem érdemes. És akkor leszel felnőttebb mindenki másnál...