A lány reggel hatkor ébredt fel. Nem volt hajlandó fölkelni, vagy akár csak megmozdulni sem, míg pontosan hét perc el nem telt. Hétszer ment ki és jött be az ajtaján, hétszer mosott fogat, és hétszer köszönt el az anyjától is.

-          Miért csinálod ezt, kicsim? – kérdezte tőle az édesanyja.

Lánya válaszul csak hétszer pislogott, eleresztett egy félmosolyt, majd becsukta az ajtót. Hétszer nyomta le a kilincset.

*

Öt órája volt az első napján az iskolában. Gyűjtött hét százszorszépet, és minden tanórán otthagyott egyet a tantermekben. Elhatározta, hogy a legtovább tartó virág dönti el, mit fog majd a jövőben csinálni.

Az énekterem százszorszépe pontosan hét napig maradt ott; több ideig, mint a matematika-, a rajz-, a spanyol-, vagy a drámateremben lévők.

*

Így hát elkezdett zongorázni.

Elsőként az ütősöket próbálta ki, de minden dobot és cintányért hétszer ütött meg, és folyton rosszul játszott rajtuk.

A zongora vonzotta végül magához. Az elegáns, és szabályos. Semmi hangos csörömpölés. Csak egyértelmű, tiszta hangok. Hamarosan pedig már egy hangot játszott hét helyett. Gyorsan fejlődött.

*

A lányt virtuóznak nevezték. Egy nap egy kis koncertet adott kis városának kis bárjában. Az emberek nem rótták fel neki, hogy hétszer hajolt meg. Nem rótták fel neki azt sem, hogy hétszer írt alá minden autogramot.

A fellépés után az egyik néző felkereste, és azt mondta neki:

-          Maga a legelképesztőbb zongorista, akit valaha láttam. De mi ez a dolog, hogy mindent hétszer csinál? Annyira kedvesnek látszik, de buta szokásokkal rontja el magát.

A lány pislogott egyszer. Kétszer. Hétszer.

-          Nem tudom.

„Nem tehetek róla” – mondta majdnem, de már vissza is ült a zongorához, hogy leüssön egy egész hangot. És három negyedet. 

Credit