Kezdődik a durrogtatás; hallom az utcáról. Mégis mit gondolnak? Hogy minél hangosabb, annál inkább elnyomják vele a dolgokat, amiket meg akarnak változtatni? Vagy a kínos emlékeket segíti a zaj elfeledtetni, amikre nem akarnak többé emlékezni? Új év lesz, lapoznak egyet a naptárukban, de ez nem több csoda annál, hogy este lefekszünk aludni, reggel meg felkelünk. A fogadalmakra gondolok, és arra, hogy elég-e egy évre az erő, amit az emberek ma este fel vélnek fedezni magukban. A berögzött szokások nem változnak meg csettintésre. A szomorú dolgok nem törlődnek ki az emlékezetünkből. De ez egy olyan este, amikor az alkohol mámorában mindenre képesnek érezzük magunkat. Én nem akarok illúziókat kergetni - tettem azt már eleget életem során -, csak egyetlen vágyam van: hadd tartsam meg az összes jót, ami jelen van. Itt. Most. Bennem. Körülöttem. Mert megtartani azt, ami az enyém, nem olyan nehéz, mint lehetetlen dolgok után kaptatni... igaz?