-Tudom. Valahol én is. De már öreg vagyok és beteg. Azt hiszem, hamarosan meg fogok halni.
-Nem akarom, nagypapa.
-Tudom, hogy nem akarod.
Csend.
-Mit gondolsz az életről, nagyapa?
-Az életről? Szerintem sok mindent tudok már róla.
-Csak szerinted?
-Sok mindent tudok róla, de koránt sem mindent. Nem vagyok benne biztos, hogy az igazi élet volt-e egyáltalán, aminek vége lesz számomra. De azt hiszem, éltem már. Régen volt, de szerencsés vagyok, hogy nem halasztottam el. Habár néha még most is úgy érzem, hogy kevés volt…
-Miért, milyen érzés?
-Hát… tudod mi a különbség hallani és hallgatni közt?
-Azt hiszem, tudom.
Szünet.
-Nem, mégsem értem egészen.
-Én akkor azt hittem ez olyan dolog, amit nem lehet elkerülni, amit akaratlanul hall meg az ember, aztán már sohasem felejti el, amit akkor megtudott. Az élet tényleg ilyen. Viszont kihasználni az előnyeit más… olyan, mint hallgatni. Nem elég arra támaszkodni, amit magától sodor feléd a szél, figyelni kell rá, tudatosan hallgatni. Ez fontos. Vannak, akik nem érzik a különbséget. Ők lusták hallgatni, és csodálkoznak, hogy amit csak hallanak, az nem ér semmit.
"Már feltúrtam minden dobozt, hogy megtaláljam apám régi kocsi kulcsát, bár pontosan tudom, hogy nincs itt, de a keresés az első, találni valamit csak kiegészítés. Gondosan beosztom, hogy mire használom el a kezeimet, mára ez jutott. Egy iskolacsengő, egy nadrágszíj, egy fogkefe vagy egy koszos lepedő, más már nem kéne és kész lehetnék. Egy koszos lepedő. Minden szoborban ott van egy koszos lepedő. Mindben."
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés