„That’s always seemed so ridiculous to me, that people want to be around someone because they’re pretty. It’s like picking your breakfeast cereals based on color instead of taste.”

„Maybe I’m dreaming you. Maybe you’re dreaming me; maybe we only exist in each other’s dreams and every morning when we wake up we forget all about each other.”

„Take a walk in my shoes. I bet you’ll fall on the first step.”

„The problem with love is that you can love whoever you want, but so can he.”

„In French, you don’t really say “I miss you.” You say “tu me manques,” which is closer to “you are missing from me.” I love that. “You are missing from me.” You are a part of me, you are essential to my being. You are like a limb, or an organ, or blood. I cannot function without you.”

Szeretnék a fejedbe látni. Engem rendesen összezavar ez az egész, és nem tudom, mit gondoljak; hogy mit szabad gondolnom és éreznem. Furcsa ez nekem, és attól félek, sőt, rettegek, hogy ezt is csak bebeszéltem magamnak, és egy nap arra kelek fel reggel, hogy véget ért, mielőtt egyáltalán elkezdődött volna. Meg itt van ez a másik dolog a kezeimben, ez a nem sok mindenhez hasonlító érzés, a mellkasomban is, a hiány valami egészen új , eddig nem tapasztalt árnyalata. 
Szeretnék már túllenni a szomorú fekete ruhába öltözött tömegen, és életem sokadik leghosszabb autóútján, mert ez meg a másik, hogy kezdem elérni a tűrőképességem határát, és ez nem olyan korlát, amit valaha is szándékkal feszegetnék. Előre akarok ugrani négy éjszakát az időben, doki. Elhozod az időgépet?

- Te mindenbe belekötsz!
- Nem is kötök bele mindenbe!
- Még abba is belekötsz, hogy mindenbe belekötsz!

Hivatalosan is önjogúvá váltam. Annyira hivatalosan, hogy kaptam egy levelet a polgármesteri hivataltól, és ahelyett, hogy boldog születésnapot kívánnának benne, az ikszedik évi kormányrendelet ipszilonadik paragrafusának a zé bekezdésére hivatkoznak, és annyira, de annyira hivatalos az egész, hogy a vagyonom felett már önállóan rendelkezhetek, és négy pontba szedve felsorolták mindazt, ami a nevemen van, és amiből kettőről eddig még csak nem is tudtam. Úgy szólítanak meg benne, hogy "Tisztelt", pedig nem éppen érzem megtiszteltetésnek ezt a nemes alkalmat; van rajta egy pecsét, meg egy aláírás, dátum, meg gondolom minden, ami kell, és úgy érzem, hogy a papírlapot tartva a kezemben, amit először hosszában hajtottak félbe, a világ összedől körülöttem. Önjogúvá váltam. Nem mindenkinek adatik meg, hogy amint ez megtörténik, azonnal nyomtatásban lássa. Legszívesebben bebújnék egy meleg takaró alá, és nem vennék tudomást mindarról, amire túlságosan fáj gondolni, de azt hiszem, rájöttem, hogy hiába próbálkozom ezzel minden alkalommal, nem összekuporodva a sötétben fogok megoldást találni a problémáimra. Úgyhogy mosolyt fel, mert egy régóta várt délután áll előttem.
A felelősség már ott csücsül a vállamon, és nehezebb, mint valaha.
Felnőtté válás?

Challange accepted!